seonyár2008 verseny nekem így kezdődik a seonyár2008

Na akkor itt a vége a seonyár2008 versenynek

Tegnap kicsit elnéztem, mert azt írtam, hogy az előző az utolsó előtti postom. Ez lenne az utolsó előtti ugyanis. A következőben pedig majd megírom, hogy mégis hányadik lettem, a versenyben. Van bennem egy kis izgulás, hogy sikerül e az első ötben benne maradnom. Hozzá teszem, nem hiszem, de majd meglátjuk a dolgot. Mindenki sokat tett azért, hogy most itt áll a seonyár2008 kulcsszóra ahol most áll éppen. Az utolsó órák ebben a versenyben. Kit tudja mi lesz. Gondolom én 12-kor lefuttatják utoljára a rangsor scriptet, valaki örülni fog, valaki egy kicsit el lesz keseredve. Viszont jó volt ez a kis seonyár2008 buherátorkodás, ahogy Chati mondta nekem.
Köszönöm szépen minden támogatómnak!

Cimkék: ,

Ma volt az utolsó seonyár2008 napom

Ez az utolsó előtti postom a seonyár2008 verseny során ebbe a blogba. Most néztem meg g-easy google dance tools oldalát. A szerint sajnos nem csak egy hellyel estem lejjebb. Ez lan. Jó volt ez a verseny tetszett. Igazából a busby seo challenge-en is szerettem volna indulni, de valahogy most nincs kedvem hozzá. Szeretek versenyezni, de azért ez már sok lenne. A következő magyar versenyen, amely remélem a következő évben lesz is, biztosan indulni fogok, de akkor már egy sokkal jobban felépített dolgokkal. Az lesz nekem az igazi kihívás az tuti. Nem is igazán tudok mit írni most. Kicsit talán elszomorodtam, amikor láttam, hogy nem sikerült elcsípnem az ötödik helyet. Mindenkinek jó izgulást kívánok a seonyár2008 helyezéséért!

Cimkék: ,

Titkos üzenet avagy seonyár2008 nosztalgia


Amikor voltam vagy 12-13 éves akkor erre a számra ment sulibuli ezerrel. Ma rátaláltam véletlenül. Betojtam a röhögéstől. De kell egy kis nosztalgia néha, mert jókat lehet derülni. Főleg ilyen zenék hallatán. De az tuti ha seonyár2008-ban megyek majd sátorozni vagy ilyesmi, már azért is viszem magammal ezt a zenét, hogy ne csak én röhöghessek, hanem a haverjaim is. :D Mondjuk Ákosnak nem sokat változott a haja. :D

Cimkék: , ,

Amit már most nyertem

Megismerkedhettem szimpatikus emberekkel, sok tapasztalatot szereztem. Ezt a kettőt mindenképp. Nekem ez az igazi nyeremény. Voltak nagyon rossz pillanataim. De voltak nagyon jók is. Amikor magam alatt voltam, ültem, mint egy bamba borjú és csak néztem ki a fejemből, gyakran beszélgettem azokkal, akikkel megismerkedtem így nyár elején. ÉS akkor sokkal jobban lettem. Tehát amint mondtam a legfontosabb és legértékesebb nyeremény, amit a seonyár2008 verseny adott nekem azok az új emberek, akiket megismerhettem, még ha csak így interneten keresztül is beszéltünk csak. Remélem sikerül megismerkednem velük majd személyesen is.

Cimkék: , ,

Amit másképp csinálnék a seonyár2008 versenyben

Hm… Sok mindent. Ott kezdődik a galiba, hogy sokszor elmentem csak a verseny mellett. Ezt úgy értem, hogy amikor elkezdődött a nyár, nekem elég sok gondom volt. De amíg megvolt a barátnőm addig egészen jól voltam, pedig akkor is voltak gondjaim. Tehát láttam én, hogy van ez a verseny, de nem indultam. A rangsorba május 16.-án lehetett velem először találkozni. Előtte kb. egy nappal csináltam meg a blogom. Hamar idexált a Google ezzel nem is volt nagy gondom. Mondjuk eddig egyetlen oldalammal sem. Mindig másnapra benne vagyok az index-be. Bánom egy kicsit, hogy nem verseny indulásakor kezdtem el rögtön. Akkoriban még jó napjaim voltak a volt barátnőmmel. Eleve nem kezdtem el a linképítést időben. Későn eszméltem, hiszen amatőr voltam. Vagyis még most is az vagyok! A másik az, hogy nem blogoltam rendesen. Hiába írogattam én itt a seonyár2008 cikkeket, nem csináltam jól. Rájöttem arra, hogy sokat számít strukturált blogolás. A mostani blogomon sem úgy blogolok. Hiba tőlem! De igazából az új blogom egy személyes blog, amellyel nem akarok elérni nagy dolgokat. Maximum annyit, ha valaki rákeres a nevemre, aminek nincs nagy valószínűsége, de ki tudja, mit hoz a sors, akkor legalább ott legyen az oldalam és el tudjanak érni, és ha valaki nem tudja, mi van velem éppen, akkor ott megtudhatja. A toplistákat már az elején el kellett volna felednem, mert valamelyiknek semmi értelme nem volt és nem is kaptam tulajdonképpen linket az oldaltól ahová regeltem magam. Jól meg kell nézni az ilyen oldalakat. Ezen kívül tartalom szempontból semmi köze nem volt az oldalamhoz, emiatt semmi hasznom nem származott szerintem ezekből a seonyár2008 verseny során. Ha már a tartalomnál tartunk. A linkjeim nem voltak jók! Egyáltalán nem voltak kapcsolatban az én oldalam tartalmával. Ha másképp csinálhatnám, akkor jobban megválogatnám a linkjeimet. A kulcsszó sűrűséggel is voltak problémák, emiatt megpróbáltam kicsit alakítgatni az oldalt. Tehát hibát hibára halmoztam, de sokat tanultam ezekből a dolgokból.

Cimkék: , , ,

Már csak úgy blogolgatok

Voltam negyedik is ám a seonyár2008 versenyben. Az volt eddig a legjobb eredményem. Nem sikerült egyszer sem dobogóra jutnom. Tudták a többiek is, hogy nem kell tőlem tartani ilyen szempontból, mármint, hogy megelőzöm őket vagy ilyesmi. Ezzel sajna én is tisztában voltam, de azért titkon reménykedtem benne, hogy egyszer legalább elcsípek egy harmadik helyet. Egyszer láttam magam úgy a google-ban. Nagyon megörültem neki. Aztán 5 perc múlva megnéztem és megint csak ötödik voltam. NA, mondom, ez sokáig tartott. Egyet viszont nem értek! Melyek voltak vajon azok a lépéseim, amelyek az első 10-be juttattak? Ezt nem tudtam megfejteni. A linkjeim miatt biztos nem. Nem volt sok linkem. Plugin? Nem tudom. Szerintem lehet az juttatott ide, hogy blogoltam mint az őrült. Ezt tartom a legvalószínűbbnek. De majd megkérdezem pár versenyzőtársam, akik jobban vágják a dolgokat, hogy miért volt ez. Biztos tudnak rá valami magyarázatot adni. Sok mindent másképp csinálnék, de most már késő bánat. Majd a következő postban megírom, hogy szerintem melyek voltak azok a dolgok amelyeket másképp kellett volna csinálnom és melyek azok a dolgok amelyekkel már az elején kellett volna indulnom, hogy jobb helyezést érjek el a seonyár2008 versenyben.

Cimkék: , ,

Ha mégis összejön – seonyár2008 reménykedés

Ha mégis összejön nekem az az ötödik hely, akkor nagyon boldog leszek. Bedobok eg söröcskét az tuti. Egy baj van csak. A verseny végén pont nem leszek itthon, mert valószínűleg Pesten fogok bóklászni éppen. Be kell mennem a suliba valami miatt. Furcsán hangzik ez a szó… Suli… Juj már megint iskolapad. De ha el akarok valamit is érni az életben, akkor tanulnom kell. Márpedig én nem tágítok álmomtól, amit már a seonyár2008 során is leírtam, hogy web programozó szeretnék lenni. Szeptembertől egy teljesen új élet fog kezdődni számomra. Nehéz lesz az biztos, mert össze kell majd egyeztetnem a munkát és az iskolát, emellett kellene szórakozni is néha. A versenyre visszatérve nagyon remélem tényleg, hogy sikerül elcsípnem az az ötödik helyet. Már nincs sok hátra! Hajrá seonyár2008!

Cimkék: , ,

Még két nap van a seonyár2008 versenyből

Mostanság, nem igazán írtam ebbe a blogba. Hát lejjebb csúsztam a ranglistán, de hát ez van. Rengeteg minden történt velem a verseny során. Tulajdonképpen az eddigi nyaramat csak ez a verseny tette valamennyire színessé. Volt olyan, hogy idegeskedtem, hogy megint mi a fenéért kerültem lejjebb, örültem, ha jobban teljesítettem. Rengeteg emberrel ismerkedtem meg. Olyanokkal is akikkel szerintem, ha nem lett volna ez a SEO verseny akkor máskor nem ismerkedhettem volna meg. Legalábbis kevés esélyt látok rá. Elég sok cikket írtam a blogba. Ezt versenytársaim is gyakran emlegették. Rájöttem hibáimra, tanultam sok mindent. Rengeteg hibát vétettem a seonyár2008 során. De ez ebben a legjobb. De tényleg. Hiszen mindig a hibáiból tanul az ember. Nem gondoltam volna, hogy ennyire megszeretem a blogolást. Pedig már amint többször írtam, elkészült a személyes blogom is, amelybe minden nap írok valami frisset, érdekeset, meglepőt. A legnehezebb dolgom a linkek szerzésével volt, ugyanis nem voltak olyan kapcsolataim, amivel linket tudtam volna szerezni. Emiatt olykor amatőr módszerekkel próbáltam linket szerezni. Ez is egy nagy hiba volt. Összességében meg vagyok elégedve magammal. Amatőr módszerekkel indultam, amatőrként, mégis benne vagyok így a vége felé az első tízben. Nem mondom, hogy hízik a májam, de boldog vagyok, hogy ezt el tudtam érni. A legszimpatikusabb versenyoldalak az alábbiak voltak nekem:

Stefan oldala: http://seonyar2008.com Az ő oldala azért volt az egyik kedvencem, mert mindig kimondta, hogy a mi véleménye, nem sajnálta a linkeket senkitől. Finoman fogalmazva szétlinkelte a versenyzők agyát. Nagyjából minden második postjában volt egy link ami az egyik versenytárs oldalára mutatott és ilyet nem láttam senkinél. De ami a legfontosabb nekem, hogy egy jó humorú embert ismertem meg benne.

Chati oldala: http://seonyar2008.chatlakozz.hu Ez a foci EB ötlet nagyon jó ötlet volt tőle. Mindig friss volt a blog, fantáziadús. Bírtam a képeket amelyek blogján voltak. Legfőképpen az EB-s képeket. De szerintem ez érthető. Gyakran ránéztem verseny blogjára, hogy megnézzem, éppen milyen ötlettel áll elő.

Nem fogom túlbeszélni a dolgot. Nekem ez a két oldal volt, amely a legjobban tetszett. A többiekkel sem volt semmilyen problémám az égvilágon. De mivel azt írtam a legszimpatikusabb ezért csak azt írom le. A többiek versenyoldala is kivalló és tudom, hogy rengeteg munka van bennük. Mindenkinek gratulálok a seonyár2008 szerepléséhez. További sok sikert erre a kis időre még!

Cimkék: , ,

Már lassan F1 kollega is megelőz

Hát igen lassan már ott tartok hogy megelőz minimádizájn is. Pont a vége felé vesztettem el a talpam alól a talajt. De sebaj. Jó volt ez a verseny. Kicsit sajnálom, hogy nem sikerült megtartanom az eddig ötödik helyem. Talán majd a következő versenyben jobban fogok teljesíteni. Akkor már legalább egy kis tapasztalattal indulhatok. NA jó nem olyan sok tapasztalattal, de legalább korábban elkezdek majd versenyezni, linkelni és tudom, hogy mit hogyan kellene, mert a hibáimra rájöttem a seonyár2008 verseny során. További jó versenyzést az utolsó napokra!

Cimkék: ,

Web katalógusok és a seonyár2008

Amikor elkezdtem a seonyár2008 versenyt, rengeteg katalogusba regisztráltam ezt az oldalt. Az igazat megvallva, nem arattam vele valami túl nagy sikert. Főleg a magyar katalógusoknál. Valószínűleg tudták mire megy ki a játék és éppen ezért elutasították a linkem általában. Az hogy ez csak a verseny miatt volt bebizonyosodott bennem ma. Az efrud.com linkjét sorba fogadják el az itthoni katalógusok. Viszont az is tény hogy az az oldal tartalmasabb már most és használhatóbb információkat találhatunk benne seonyár2008 mentesen. Viszont annak örülök, hogy ilyen hamar elfogadják az új blogom linkjét. Még nem végeztem a magyar katalógusokkal sem. A külföldi katalógusok csak ezután jönnek. Leginkább olyanokba regelek ahol nem kérnek viszont linket, mert különben úgy nézne ki az új blog mint egy karácsonyfa. Azt meg nem szeretném, mert elég sokat szenvedek még most is a design-nal és ilyennel nem fogom elrontani az összképet. Viszont nagyobb PR-rel rendelkező katalógusoknál kivételt fogok tenni, mert ebből én is “profitálhatok.” De itt sem fogom túlzásba vinni. További infókat a másik blogomban fogom leírni, hogy hogyan alakulnak a linkjeim.

Cimkék: , , , ,

Következő seonyár2008 oldal »